A megbízható lakáskezelő Szegeden is nagy kincs és hatékony segítség. Milyen feladatokat lát el az a szolgáltató, aki az albérlet üzemeltetését teljes körűen elvégzi? Mi a dolga a bérbeadónak? Ha minden a lakáskezelő vállalása szerint halad, lényegében semmi.
Miközben már évek óta segítek a megbízóimnak, annyi egyedi esemény és vele együtt járó tapasztalat gyűlik, hogy próbáltam összefoglalni a teendők mindig bővülő listáját. Az alábbi lista a megbízható lakáskezelő ismérveit igyekszik csokorba szedni.
A lakáskezelő Szegeden úgy képviseli a tulajdonost, mintha csak a saját lakása lenne. Mintha a sajátja lenne, de más lakik benne. Ha igazán jól dolgozik, a bérlő is jól fogja magát érezni.
Amikor a bérbeadó a kezelőt bízza meg a bérlő felkutatásával is, már ismerni fogják egymást. Nem szükséges, de szerencsés előzménye az együttműködésnek, ha megfelelően elő is készíti a kezelő az albérlet üzemeltetését a bérlővel. Szívesen tudja előre a bérlő is, hogy mi lesz a dolgok menete, mi lesz a dolga, hogy miben kap majd segítséget. Ha ismeri a személyt is, akivel kapcsolatban lesz, az neki is hasznos segítség.
A bérleti díj és közüzemi díjak beszedése a bérlővel előre egyeztetett módszer szerint, leggyakrabban banki átutalással. A bérleti szerződés aláírását követően a bérlővel mindig egyeztetem, hogy havonta történő, rendszeres diktálás szerint, vagy a szolgáltatók általi átalánydíjas fizetést választja. Mivel már előzetesen az ő igényét vesszük figyelembe, rendszerint a későbbiekben sincsenek nehézségek.
Az indulástól kezdve a bérbeadó számára is folyamatosan nyomon követhetőek a rezsifogyasztás értékei a kifizetett összegekkel együtt. A megbízhatóság alapfeltétele a teljes átláthatóság, még ha napi szinten nem is követik a tulajdonosok a számokat. A szolgáltatás ajánlatában is szerepel a naprakész nyilvántartás eszköze.
Az albérlet komfortos használatának elengedhetetlen feltétele a gépészet, így a fűtési és hűtési rendszerek ellenőrzése és javítása. Mindig a bérleti szerződésben foglaltak szerint fizetik a felek a használat során szükséges munkálatokat, a lakáskezelő segít a szakember biztosításában. Ezért fontos, hogy a lakáskezelő kiemelkedően megbízható legyen Szegeden.
Sokszor előfordul, hogy szinte egészen apró, rövid időt igénybe vevő beavatkozás szükséges. Annyira kicsi, ahová szakember talán el sem jönne. Némi jártassággal egyedül, házilag is megoldhatók ezek, akár a megbízható lakáskezelő saját kezei által. Ilyen volt a fűtés beindítása, egy csap vagy zár, akár egy bojler cseréje is.
A cél az albérletben előforduló műszaki hibák kijavítása illetve annak előkészítése, megszervezése. Mivel a tulajdonosnak nincs ideje szakembereket keresni, a lakáskezelő dolga az ajánlatok begyűjtése is. Rendszerint a munkálatokkal együtt járó anyagok sincsenek kéznél, nagy segítség a beszerzés is a lakáskezelő által.
Talán a bérbeadók legkevésbé kedvelt tennivalója, hogy rendszeresen találkozzon a bérlővel, a panaszait hallgassa. Az albérleti műfaj legkevésbé kellemes része ez, főként ennek elintézése motiválja a bérbeadókat a szolgáltató igénybe vételére.
Nekem jó a tapasztalatom ebben, éppen a bérlet kezdeti lépése miatt. Mivel az első percben találkozok a leendő bérlővel, van időm és lehetőségem megismerkedni vele. Amint megtaláljuk a közös hangot, sínre is kerül a későbbi kooperáció. Ezért mondhatom bátran, hogy számomra a lakáskezelés Szegeden ténylegesen megbízható.
A bérlőkkel való kapcsolattartás mellett jellemzően ez a másik nehézség a tulajdonosok számára. A leggyakoribb eset, hogy a bérlő már közvetlenül nekem szól, ritkább, hogy a tulaj értesül. Amikor helyben, önállóan is megoldódik a felmerülő probléma, az az ideális. Erre törekszünk mindig, ez cél. Akár ha a közös képviselővel kell egyeztetni, akár közműves szakemberrel egyeztetni, az előzetes meghatalmazások alapján minden helyzet közvetlenül menedzselhető lehet.
Amennyiben a felek jól értelmezik az együttműködésben betöltött szerepüket, a hibalehetőségek minimalizálhatók. A legfontosabb ezen a területen is a hatékony és következetes kommunikáció, valamint a naprakész és transzparens adminisztráció. Működő elérhetőség, jól előkészített eszközök ha működnek, jól működtethető rendszer áll fel. Ha minden feladat határidő szerint teljesül akár a bérlő, akár a megbízható lakáskezelő részéről, minden a legnagyobb rendben szokott haladni.
A tapasztalat szerint akkor csúszik, csúszhat hiba a rendszerbe, ha a bérlő nem reagál egy-egy jelzésre, előre látható problémát nem jelez előre. Amennyiben minden információ időben elér a felelőséhez, még az esetleges gondok is kezelhetők, áthidalhatók. Egy korábban mindig időben fizető bérlő például munkahely-váltása miatti fizetési késedelem is belefér, ha előre tud róla a bérbeadó. Ez jól példázza annak fontosságát, hogy Szegeden is megbízható lakáskezelő irányítsa a folyamatokat.

Ingatlan tanácsadó +36703854026
Mennyi kaució jár vissza, mennyi bérleti díj jár vissza a bérlőnek bérleti időszak végén, amikor bérlő és bérbeadó elszámol egymással?